Ma reggel, mikor felkeltem, azt gondoltam, ez a nap is olyan, mint a többi. Sajnos nem jött össze. Délelőtt bekapcsoltam a gépet, megnéztem a facebook-om, Steam-en beszélgettem Rik-el. Mint máskor, csak bekapcsoltam a játékot, gondolván lövök egy párat.
Váratlanul. arra lettem figyelmes, hogy a menüben valami nem stimmel. A menüben a betűtípus más volt. Néhol vékonyabbak voltak a betűk, valahol pedig kicsit kövérebbek. Először azt hittem, megint valami update volt, de nem. Elindítottam a képernyő megterhelési próbát, és ott vettem észre, hogy mi a gond. A játékban, azon a felbontáson, amin eddig is játszottam, nagyjából 100-120 Fps-em volt mindig, de most kevesebb, mint 20 volt. Ez azért elég érdekes, hisz semmit nem állítottam a gépen, hogy ilyen eredményt kapjak. Nem tudtam orvosolni a problémát, ezért az egész Source-t újra kellet telepítenem. Nagyjából fél óra alatt meg is volt, de semmivel nem lett jobb. Néhány óra állítgatás után sem lett jobb a helyzet, ezért úgy döntöttem hagyom a csudába, majd megoldom később, inkább 1.6-ozni akartam. Épp kapcsolom be az 1.6-ot, amikor észreveszem, hogy nem tölti be. A menü háttérképét megjeleníti, de semmi mást nem. Azt is újra raktam, de az sem lett jobb. Mindig, amikor elindítom eljut addig, hogy a menü háttérképét megjelenítse, de semmi más. Elegem lett az egészből. Még most is állítgatom a két játékot, de ha nem lesz jobb, lehet, hogy egy időre az egészet abbahagyom. Főleg a Source miatt aggódom, mert az a kedvenc játékom már egy ideje, mint régen az 1.6, és elég rosszul esne, ha többet nem tudnék játszani vele.
Még nem tudom mi lesz a vége az egésznek, de egyenlőre semmit nem tudok tenni.. Várok a csodára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése