2013. január 24., csütörtök

Szerda esti program

    Tegnap estefelé volt egy jobb warunk az eSa-Gaming ellen, erről lesz most egy kis beszámolóm, illetve az ezt követő meccsükről, ami a Saphir csapat ellen volt.


    Az egész úgy kezdődött, hogy 19:10 körül összegyűltünk a csapattal és mehetett az ellenfél keresés. Most is, mint általában én kaptam meg ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy hozzak egy ellenfelet... Keresgéltem egy kicsit a bashme-n, amikor is dialogikus kommunikációt kezdeményeztem egy, addig számomra ismeretlen külföldivel. A beszélgetés nem volt nagy, alig 2-3 szót váltottunk egymással, aztán megadták a connect-et. 
    Mihelyt felértem a szerverre tudtam, hogy ez jó meccs lesz. A mérkőzés DE_inferno-n került megrendezésre. Mint máskor is, Terror oldalon kezdtünk. Ezek az emlékeim az első félidőből:


    Első kör: Nem válogattunk a taktikáink közül, egyszerűen csak kivártunk, hátha rusholnak vagy ilyesmi. Pech... Kempeltek, ahogy az egy CT-től elvárható. Na se baj, elkezdtünk akkor mi támadni. Nem volt túl egyszerű, de lehoztuk a kört. Folyamatosan 1 hiteket osztogattak, nem egyszer és nem kétszer kaptam csak egy lövéses fejest, bár volt, hogy nem haltam bele (pl. amikor glockal vagy usp-vel küldtek fejbe). Ez a kör után minden elég könnyedén ment, hoztuk a köröket. 4-1-es vezetésnél kezdtük elbízni magunkat, amit szerintem jól ki is használtak, mert egy pillanat alatt megfordították a meccs állását, ezzel pedig könnyedén produkálták a győzelmüket. 6-5-re vezettek már, amikor ismét magunkra találtunk. Az utolsó körök már nagyon kiélezettek voltak, alig 1-1 kis mozzanat döntötte el a körök kimenetelét, de végül is megnyerték a CT oldalt 8-7-re, ezzel pedig magunk mögött tudhattuk az első félidőt. Jól védekeztek, de nem mozogtak jól, lassúak voltak az átzárásaik, de ezzel szemben szinte minden lövésük talált. Jók voltak, ez nem kétséges, de verhetőek.


    A második félidőt is mi kezdtük jól, hamar 4-0-ra vezettünk. Megint elbíztuk magunkat, vagy csak jól kezdtek el támadni, nem tudom, de gyorsan fordítottak. Ekkor már 5-4-re vezettek, szinte reagálni sem volt lehetőségünk. Csodával határos módon ekkor mint ha mindenkit kicseréltek volna, hirtelen megtanultunk játszani, vagy csak jobban odafigyeltünk, ettől kezdve fabatkát sem értek a támadásaik, mindet könnyen hárítottuk. A hajrában szinte csak mi fregeltünk és ezzel 9-5-re hoztuk a második félidőt, ezzel 16-12-re megnyerve az ütközetet.


    Kedden sbk-val előre megbeszéltem egy wart, amelyet a tervek szerint 9-re időzítettünk. Pechemre a csapat többi tagja már mind el akart menni. Valakinek programja volt, valaki fáradt volt. Mindössze én és Kalas maradtunk, illetve Raiden, de Ő elment mixelni, így helyette inkább mást hívtam, mert nem ért volna oda időben. Végül is 3 beugróval játszottunk (Ex, rZz, TeÁ), így viszont ez inkább már mix volt, mit sem war.  Na de mindegy is.

    Elkezdődött a küzdelem. A tűzharcot ismét T oldalon kezdtük DE_nuke-on. Kár, hogy nem csapattal voltam, akkor sokkal jobbak lettünk volna, így viszont legalább eljátszhattuk, hogy homokzsákok vagyunk és halomra lőttek minket. Nagyon jól játszottak, alig tudtunk valami jobb támadást is elvégezni ellenük. Meglepően jól védekeztek, de hát számítottam rá. Állandóan megtudták nyerni valahogy a köröket. Mindig volt egy vagy két emberük aki valami csoda folytán túlélte, ezzel pedig 6-1-re vezettek ellenünk. A helyzet csak súlyosbodott, nem tudtunk jól támadni, ezzel pedig 12-3-ra elvesztettük az első játékrészt.

    A második félidőt egész jól kezdtük, bár még így is nehéz dolgunk volt. 1-1 volt eleinte az állás, majd hoztunk pár kört, sajnos Ők is... 4-3-ra kikaptunk ott is, ezzel pedig egy stabil 16-7-es állással a földre kényszerítettek minket.



    Remélem elég bőven és részletesen le tudtam írni az eseményeket, akik elolvasták, remélem, hogy el tudták képzelni az eseményeket. Visszagondolva jó élmény volt maga az esemény is, illetve ez a kis összefoglaló megírása is. Köszönöm a figyelmet!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése