2013. október 14., hétfő

CS2HU cikkem #1

    Mint már említettem pár bejegyzéssel ez előtt, bekerültem a Counter-Strike2.hu (CS2HU) szerkesztői közé. Ennek megfelelően már én is írogatok cikkeket, melyek közül talán az eddigi legjobb, de biztosan az eddigi legnehezebb az Astana Dragons vs Team fnatic meccsének az összegzése volt. Nem mondom el miért volt nehéz, nem is az a lényeg, de most ide is leírom az egész szöveget, hogy mindenki el tudja olvasni, azok is, akik a CS2HU-t nem ismerik vagy ilyesmi. Elnézést kérek azért, mert ilyen fekete a háttere, de valamiért csak így engedte beilleszteni...

Az Astana Dragons és a Team fnatic egy BO3-as rendeszerben mérték össze erejüket az SLTV StarSeries VII elődöntőjének nyitómeccsén, mely Kijevben került megrendezésre. A végeredmény meglepő volt.

Az SLTV StarSeries VII elődöntőjében tehát az Ukrajna Astana Dragons került szembeSvédország egyik legerősebb csapata ellen, az Svédország fnatic ellen. A meccs Best of Three (BO3) rendszerben zajlott, melynek első harcszínterede_dust2_se volt. Az első körben Ukrajna Ioann "Edward" Sukhariev, a Counter-Strike 1.6-ból jól ismert játékos villantotta meg tudását, amikor is bravúrosan lehozta az első kört 1on3 szituációban a svédek ellen, ezzel megszerezve a vezetést a csapatának. Ezek után a sárkányok könnyedén hozták a további köröket, amikor is 5-0-ás vezetésnél Svédország Andreas "MODDII" Fridhés Svédország Robin "flusha" Rönnquist először vásároltak, így könnyedén meg tudták szerezni maguknak a kört. Innentől kezdve nemigen volt megállása a svédeknek, könnyedén hozták a köröket. Az 5 körös hátrányt megfordították és már is 14-8-ra vezettek. Ekkor már kikörvonalazódott, hogy a pályát az fnatic nyeri, ami össze is jött nekik Svédország Jonatan "Devilwalk" Lundberg és Svédország Andreas "schneider" Lindberg szép akcióinak köszönhetően, így a dust2_se-t az fnatic 16-9-es győzelemmel zárta.
Az örömük pillanatnyi volt, mert a következő map nem más volt, mint de_mirage_ce, ahol is fej-fej mellett gyűjtögették a köröket a csapatok (3-3, 4-4, 5-5), majd pedig az ukránok végleg lemosták a vigyort a svédek arcáról, úgy elhúztak. Egymás után hozták a köröket, alig hagytak lehetőséget ellenfeleiknek, majd pedig 9-6-re nyerték meg az első oldalt A váltás után ismét flusha és csapata tudott dominálni, pillanatok alatt kihozták döntetlenre a meccset (10-10). Ekkor Oroszország Mihail "Dosia" Stolyarov meglepve mindenkit bravúrosan, szinte egyedül szerzett zsinórban 6 kört a csapatának, köszönhetően AWP-s tudásának, így ezt a küzdelmetaz Astana Dragons nyerte 16-10-re. Ezzel a győzelemmel 1-1 volt az állás. Következett a mindent eldöntő, végső összecsapás...
A meccset eldöntő pálya de_cache volt, bár egy kis probléma miatt madjnem egy órán keresztül kellett várni a folytatásra, de sikerült a probléma fölé kerekedni, és már is folytatódhatott a küzdelem. A sárkányok mirage-on lévő comeback-e érezhető volt az első félidő első részében, ahol is terrorista oldalon 6 kört hoztak ismét zsinórban, ezzel alaposan feladva a leckét a svédeknek. A túlnyomórészt ukránokból álló csapat ez után is tudott dominálni, bár ellenfeleik gyűjtögettek pár kört, de a félidőt ezzel együtt is 10-5-re hozták. Egy kicsit talán elbízták magukat, amihez remekül párosodott az a tény, hogy az fnatic-nak jobban feküdt a támadó oldal, ezzel pedig majdnem összeroppantották ellenfeleiket. 10-5-ről 10-14-re fordítottak. A fanatikusok visszatérésére is fel voltak készülve az ukránok, hamar összekapták magukat, ennek köszönhetően pedig egy nagyszerű fordítással bezsebelték maguknak a győzelmet. Ehhez nagyban rásegített, hogy Ukrajna Kirill "ANGE1" Karasiow felkapott egy SSG-08-at (scout), amivel is remekül tudta hárítani az északiak támadásait. Az összesítés alapaján 2-1-renyertek az ukránok (Astana Dragons), míg az egyik legesélyesebb csapat, az fnatic vereséget szenvedett. Ezzel a győzelemmel felső ágon a Svédország Ninjas in Pyjamas ellen diadalmaskodó Franciaország VeryGames együttese ellen volt lehetősége bizonyítni a srácoknak, de ott ők is 2-1-re nyertek Az fnatic viszont alsó ágra kényszerült, ahol a NiP 2-0-ra verte meg őket, így búcsúzniuk kellett a versenytől.
Team fnatic
Svédország Robin "flusha" Rönnquist - Svédország Andreas "MODDII" Fridh - Svédország Jonatan "Devilwalk" Lundberg - Svédország Andreas "schneider" Lindberg - Svédország Jesper "JW" Wecksell
Astana Dragons
Oroszország Mihail "Dosia" Stolyarov -
Ukrajna Ioann "Edward" Kushariev - Ukrajna Kirill "ANGE1" Karasiow - Ukrajna Yegor "markeloff" Markelov - Kazahsztán Dauren "AdreN" Kystaubayev

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése