Átlagos szerdai napnak indult. Éppen a csapat összerakása volt a téma, mint manapság minden nap, de aztán másra fordultak a dolgok. Igen, jól olvastad csapatot próbálok összerakni, méghozzá Rooster és bNNy segítségével. Eddig nem haladnak túl zökkenőmentesen a felvételik, ez miatt is maradt szabadon az estém. Ekkor írt rám pT, hogy mennék-e vele, és néhány ismerősével meccsre...
Gondoltam megnézem, kikkel is akar elmenni meccsezni a társaságomban. Felcsatlakoztam a ts3 szerverre, ahol azonnal megjöttek a srácok. "gpeter"-t és 4K'-t, akkor már sejtettem, milyen meccs is lesz ez. Tudni illik, mindketten jó játékosok, kétség sem fér hozzá. Mellettk pedig ott volt még yAnkee is, aki szintén egy hozzájuk illő játékos. Mivel már láttam őket egyesével játszani erre-arra, még Source-ban főleg, ezért sejtettem, milyenek. Legnagyobb megdöbbenésemre nagyon is jó hangulatú volt a meccs. Főleg az tetszett, hogy gpeter elvállalta az irányítást, és ezáltal volt mire támaszkodni. Viszont ennek hátulütője is volt, méghozzá az, hogyreal-time-ban pörögtek a parancsok. Még elő sem vettem a gránátot, már jött a gondolat, hogy akkor alsóba fussunk és flash rövidre, stb.
Az még kihagytam, hogy a matchmaking helyett rendes csapatot kerestünk. Végre 128 tickes szerevren volt alkalmunk mérkőzni, bár nekem lényegtelen volt. Az egész meccsen alig 30-40 fps-em volt, füstben 20 alá is esett többször, szóval nem számított nekem az, hogy milyen szerveren vagyunk. A pályaválasztás elég egyoldalú volt, de_dust2 lett a map.A kés kört terror oldalon kezdtük, amit hoztunk is. Lehetőségeinket kihasználva, maradtunk az adott oldalon, hogy a támadásainkkal főlénybe kerülhessünk. Az első félidőben a többiek domináltak főleg, nekem nemigazán voltak jó jeleneteim.
A második félidőben ez azért kompenzálódott. A második félidő utolsó körében egy Famas hármas öléssel szereztem magamnak egy zsidócsillagot, megszerezve a döntetlent ezzel a csapatnak. Jöhetett a rájátszás. Az Overtime BO5, 16k beállításokkal zajlott. Folyamatos adok-kapok körök pörögtek, köszönhetően annak, hogy a pénzbőség miatt semelyik csapatnak sem kellett spórkört tartania. Itt már egészen bele lendültem, több kört is lehoztam, amit szerintem egészen szépek voltak. az egyik ilyen vége volt az, hogy B-n volt a bomba, az enemy kiment kapun kívülre, én pedig besétáltam mögé lerakóról. Számított rám, én pedig tudtam hol van, így könnyedén meglőttem, de nem siettem el a ráfutást sem, se a bomba hatástalanítást, ami a többiek meg is kritizáltak, ebből pedig egy jó hangvételű, baráti kis poénkodás alakult ki. :)
Már 20:20-nál jártunk, amikor is végeláthatatlannak tűnt a meccs. Olyan példákat hoztunk fel a meccsünkre, hogy NiP vs Titan, CPH 2013 ALT vs mouz, stb. A többiek már úgy érezték Lanon vannak, ott tartanak ennyi ideig a meccsek (ha kiegyensúlyozottak, mint ez). 25-23-as vezetésnél a B támadásra kontráztunk, majd pedig az ellenfelet egy jól irányzott M4 spray-el a pokolba küldtem, ezzel pedig megnyertük a meccset. A meccs végeredménye: 26-23 @ de_dust2
A csapatunk felállása:
gpeter, 4K', yAnkee, pT, TORIAK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése