2016. október 11., kedd

Kritika: de_inferno (NEW)

    A mai napon érkezett meg hozzánk az új inferno, pontosabban még csak egy Beta frissítés hozzá, amelynek segítségével mindenki kipróbálhatja a pályát. Erre azért van szükség, mert a tapasztalatokból és visszajelzésekből tud információt gyűjteni a Valve, hogy pontosan mit is kell majd még frissítenie az újra gondolt pályán, mire az élesben is bekerül a játékba. Aki kipróbálta, máris tud róla mondani pár apróságot ami azonnal megragadta, akár jó, akár rossz értelemben. De lássuk is, milyen lett a map!

   Le kell szögeznem az elején, hogy nekem nagyon tetszik az új változat. Kissé elfogultnak is tűnhetek a követező sorokban emiatt, de van valami, ami miatt egyszerűen megszerettem az első tesztem során. Úgy érzem, számomra az igazi 1.6-os élményt adja vissza az új inferno. Lehet másoknak nincs ilyen érzetük, lehet, hogy sosem játszottak az 1.6-tal, ezért nem is érthetik meg.

    Az első szembetűnő változás nyilván a grafika. A pálya teljes mértékben új köntösbe öltözött, mindeközben a pályarészeket megtartotta (nem mind). Ha pár percig sétálgatunk a pályán, vagy nézőből figyeljük a különböző területeteket, szembe tűnik, hogy rengeteg pozíciót eltávolítottak, vagy módosítottak. Lényegében teljesen lecsupaszították a pályát. Felesleges területeket vettek ki a játékból, amik általában csak zavarták a játéksokokat, vagy semmilyen szerepük nem volt. Gondolok itt a "kis-közön" lévő oszlopokra és tetőre, amiket szinte sosem használt senki, legalább is profi színvonalon nem. A tetőre felugrás felesleges volt, az oszlopok pedig inkább blokkolták a játékosokat. 
   

    Emellett sok apróság is kikerült, például banánból a fa és a farakás, valamint a szekér is. Helyükre természetesen kerültek más védelmi pontok, amik mögé el lehet bújni. Itt kell megemlítenem banánban az a platformot, ami eddig elérhetetlen volt, most már lépcső vezet fel hozzá (mellékelt képeken látható).
Sokaknak örömet okozhat, hogy a kis szoba is megszűnt. Nincs többé "kúrós". Mozi ezzel ellentétben továbbra is van, viszont már nem kocsiról kell felugrani rá, hanem egy kisebb kőfalról. A lényeg nem változott, de talán könnyebb lesz felugrani így.


    Nagy öröm, hogy visszakerült az 1.6-ból jól ismert hátsó út, ami T kezdőt és kis-közepet köti össze. Meglátjuk, mennyire lesz használva ez a terület, minden esetre pubon jól el lehet majd bújni oda is...  Mindemellett nagy változáson esett át "A" lerakó is. Homokból (pit) kikerült a szobor és a lépcső, helyükre egy lejáró került, melynek oldalfalánál lehet jól elbújni. A lerakó fölötti tetőt kisebbé tették, így akár füstöket és villanó gránátokat is lehet már föléjük dobni, ami támadásnak elég hasznos tud lenni, viszont a kevesebb doboz és egyéb védelmi pont miatt a lerakó védelme bizony nehezebb lesz. Remélem ezt javítani fogják, mert így nem tűnik megfelelőnek.

Összességében: nekem nagyon tetszik az új inferno. Remélem mások tetszését is el fogja nyerni! Összes kép ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése